Chapter 5

   És menének a tenger túlsó partjára, a Gadarenusok földére.  

   És a mint a hajóból kiméne, azonnal elébe méne egy ember a sírboltokból, a kiben tisztátalan lélek volt,  

   A kinek lakása a sírboltokban vala; és már lánczokkal sem bírta õt senki sem lekötni.  

   Mert sokszor megkötözték õt békókkal és lánczokkal, de õ a lánczokat szétszaggatta, és a békókat összetörte, és senki sem tudta õt megfékezni.  

   És éjjel és nappal mindig a hegyeken és a sírboltokban volt, kiáltozva és magát kövekkel vagdosva.  

   Mikor pedig Jézust távolról meglátta, oda futamodék, és elébe borula,  

   És fennhangon kiáltva monda: Mi közöm nékem te veled, Jézus, a magasságos Istennek Fia? Az Istenre kényszerítelek, ne kínozz engem.  

   (Mert ezt mondja vala néki: Eredj ki, tisztátalan lélek, ez emberbõl.)  

   És kérdezé tõle: Mi a neved? És felele, mondván: Légió a nevem, mert sokan vagyunk.  

   És igen kéré õt, hogy ne küldje el õket arról a vidékrõl.  

   Vala pedig ott a hegynél egy nagy disznónyáj, a mely legel vala.  

   És az ördögök kérik vala õt mindnyájan, mondván: Küldj minket a disznókba, hogy azokba menjünk be.  

   És Jézus azonnal megengedé nékik. A tisztátalan lelkek pedig kijövén, bemenének a disznókba; és a nyáj a meredekrõl a tengerbe rohana. Valának pedig mintegy kétezeren; és belefúlának a tengerbe.  

   A kik pedig õrzik vala a disznókat, elfutának, és hírt vivének a városba és a falvakba. És kimenének, hogy lássák, mi az, a mi történt.  

   És menének Jézushoz, és láták, hogy az ördöngõs ott ül, fel van öltözködve és eszénél van, az, a kiben a légió volt; és megfélemlének.  

   A kik pedig látták, elbeszélék nékik, hogy mi történt vala az ördöngõssel, és a disznókkal.  

   És kezdék kérni õt, hogy távozzék el az õ határukból.  

   Mikor pedig a hajóba beszállott vala, a volt ördöngõs kéré õt, hogy vele lehessen.  

   De Jézus nem engedé meg néki, hanem monda néki: Eredj haza a tiéidhez, és jelentsd meg nékik, mely nagy dolgot cselekedett veled az Úr, és mint könyörült rajtad.  

   El is méne, és kezdé hirdetni a Tízvárosban, mely nagy dolgot cselekedett vele Jézus; és mindnyájan elcsodálkozának.  

   És mikor ismét általment Jézus a hajón a tulsó partra, nagy sokaság gyûle õ hozzá; és vala a tenger mellett.  

   És ímé, eljöve a zsinagóga fõk egyike, névszerint Jairus, és meglátván õt, lábaihoz esék,  

   És igen kéré õt, mondván: Az én leánykám halálán van; jer, vesd reá kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen.  

   El is méne vele, és követé õt nagy sokaság, és összeszorítják vala õt.  

   És egy asszony, a ki tizenkét év óta vérfolyásos vala,  

   És sok orvostól sokat szenvedett, és minden vagyonát magára költötte, és semmit sem javult, sõt inkább még rosszabbul lett,  

   Mikor Jézus felõl hallott vala, a sokaságban hátulról kerülve, illeté annak ruháját.  

   Mert ezt mondja vala: Ha csak ruháit illethetem is, meggyógyulok.  

   És vérének forrása azonnal kiszárada és megérzé testében, hogy kigyógyult bajából.  

   Jézus pedig azonnal észrevevén magán, hogy isteni erõ áradott vala ki belõle, megfordult a sokaságban, és monda: Kicsoda illeté az én ruháimat?  

   És mondának néki az õ tanítványai: Látod, hogy a sokaság szorít össze téged, és azt kérdezed: Kicsoda illetett engem?  

   És körülnéze, hogy lássa azt, a ki ezt cselekedte.  

   Az asszony pedig tudva, hogy mi történt vele, félve és remegve megy vala oda és elébe borula, és elmonda néki mindent igazán.  

   Õ pedig monda néki: Leányom, a te hited megtartott téged. Eredj el békével, és gyógyulj meg a te bajodból.  

   Mikor még beszél vala, odajövének a zsinagóga fejétõl, mondván: Leányod meghalt; mit fárasztod tovább a Mestert?  

   Jézus pedig, a mint hallá a beszédet, a mit mondanak vala, azonnal monda a zsinagóga fejének: Ne félj, csak higyj.  

   És senkinek sem engedé, hogy vele menjen, csak Péternek és Jakabnak és Jánosnak, a Jakab testvérének.  

   És méne a zsinagóga fejének házához, és látá a zûrzavart, a sok síránkozót és jajgatót.  

   És bemenvén, monda nékik: Mit zavarogtok és sírtok? A gyermek nem halt meg, hanem alszik.  

   És nevetik vala õt. Õ pedig kiküldvén valamennyit, maga mellé vevé a gyermeknek atyját és anyját és a vele levõket, és beméne oda, a hol a gyermek fekszik vala.  

   És megfogván a gyermeknek kezét, monda néki: Talitha, kúmi; a mi megmagyarázva azt teszi: Leányka, néked mondom, kelj föl.  

   És a leányka azonnal fölkele és jár vala. Mert tizenkét esztendõs vala. És nagy csodálkozással csodálkozának.  

   Õ pedig erõsen megparancsolá nékik, hogy ezt senki meg ne tudja. És mondá, hogy adjanak annak enni.