Chapter 20

   És lõn azok közül a napok közül egyen, mikor õ a népet tanítá a templomban, és és az evangyéliomot hirdeté, elõállának a fõpapok és az írástudók a vénekkel egybe,  

   És mondának néki, így szólván: Mondd meg nékünk, micsoda hatalommal cselekszed ezeket? vagy ki az, a ki néked ezt a hatalmat adta?  

   Felelvén pedig, monda nékik: Én is kérdek egy dolgot tõletek; mondjátok meg azért nékem:  

   A János keresztsége mennybõl vala-é, vagy emberektõl?  

   Azok pedig tanakodának magok közt, mondván: Ha [ezt] mondjuk: Mennybõl; [azt] fogja mondani: Miért nem hittetek tehát néki?  

   Ha pedig [ezt] mondjuk: Emberektõl; az egész nép megkövez minket: mert meg van gyõzõdve, hogy János próféta volt.  

   Felelének azért, hogy õk nem tudják, honnét [vala.]  

   És Jézus monda nékik: Én sem mondom meg néktek, micsoda hatalommal cselekszem ezeket.  

   És kezdé a népnek e példázatot mondani: Egy ember plántála szõlõt, és kiadá azt munkásoknak, és hosszú idõre elutazék.  

   És annak idején elküldé szolgáját a munkásokhoz, hogy adjanak néki a szõlõ gyümölcsébõl; a munkások pedig azt megvervén, üresen bocsáták el.  

   És még másik szolgát is külde; de azok azt is megvervén és meggyalázván, üresen bocsáták el.  

   És még harmadikat is külde; de azok azt is megsebesítvén, kiveték.  

   Monda azért a szõlõnek ura: Mit cselekedjem? Elküldöm az én szerelmes fiamat: talán azt, ha látják, megbecsülik.  

   De mikor azt látták a munkások, tanakodának egymás közt, mondván: Ez az örökös; jertek, öljük meg õt, hogy a miénk legyen az örökség!  

   És kivetvén õt a szõlõbõl, megölék. Mit cselekszik azért a szõlõnek ura azokkal?  

   Elmegy és elveszti azokat a munkásokat, és a szõlõt másoknak adja. És mikor ezt hallották, mondának: Távol legyen [az]!  

   Õ pedig reájok tekintvén, monda: Mi az tehát, a mi meg van írva: A mely követ az építõk megvetettek, az lett a szegelet fejévé?  

   Valaki erre a kõre esik, szétzúzatik; a kire pedig ez esik reá, szétmorzsolja azt.  

   És igyekeznek vala a fõpapok és az írástudók kezeiket õ reá vetni azon órában; de félének a néptõl; mert megérték, hogy õ ellenök mondta e példázatot.  

   Annakokáért vigyázván õ reá, leselkedõket küldének ki, a kik igazaknak tetteték magokat, hogy õt megfogják beszédében; hogy átadják a felsõbbségnek és a helytartó hatalmának.  

   Kik megkérdezék õt, mondván: Mester, tudjuk, hogy te helyesen beszélsz és tanítasz, és személyt nem válogatsz, hanem az Istennek útját igazán tanítod:  

   Szabad-é nékünk adót fizetnünk a császárnak, vagy nem?  

   Õ pedig észrevévén álnokságukat, monda nékik: Mit kísértetek engem?  

   Mutassatok nékem egy pénzt; kinek a képe és felirata van rajta? És felelvén, mondának: A császáré.  

   Õ pedig monda nékik: Adjátok meg azért a mi a császáré, a császárnak, és a mi az Istené, az Istennek.  

   És nem tudták õt megfogni beszédében a nép elõtt; és csodálkozván az õ feleletén, elhallgatának.  

   Hozzá menvén pedig a sadduczeusok közül némelyek, a kik tagadják, hogy van feltámadás, megkérdék õt,  

   Mondván: Mester, Mózes megírta nékünk, ha valakinek testvére meghal, kinek felesége volt, és magzatok nélkül hal meg, hogy annak testvére elvegye [annak] feleségét, és támasszon magot az õ testvérének.  

   Hét testvér vala azért: és az elsõ feleséget vévén, meghalt magzatok nélkül;  

   A másik vevé el azért annak feleségét, és az [is] magzatok nélkül halt meg;  

   Akkor a harmadik vette el azt; és hasonlóképen mind a heten is; és nem hagytak magot, és meghaltak.  

   Mind ezek után pedig meghalt az asszony is.  

   A feltámadáskor azért kinek a felesége lesz közülök? mert mind a hétnek felesége volt.  

   És felelvén, monda nékik Jézus: E világnak fiai házasodnak és férjhez adatnak:  

   De a kik méltókká tétetnek, hogy ama világot elvegyék, és a halálból való feltámadást, sem nem házasodnak, sem férjhez nem adatnak:  

   Mert meg sem halhatnak többé: mert hasonlók az angyalokhoz; és az Isten fiai, mivelhogy a feltámadásnak fiai.  

   Hogy pedig a halottak feltámadnak, Mózes is megjelentette a csipkebokornál, mikor az Urat Ábrahám Istenének és Izsák Istenének és Jákób Istenének mondja.  

   Az Isten pedig nem a holtaknak, hanem az élõknek [Istene:] mert mindenek élnek õ néki.  

   Felelvén pedig némelyek az írástudók közül, mondának: Mester, jól mondád!  

   És többé semmit sem mertek tõle kérdezni.  

   Monda pedig nékik: Mimódon mondják, hogy a Krisztus Dávidnak fia?  

   Holott maga Dávid mondja a zsoltárok könyvében: Monda az Úr az én Uramnak, ülj az én jobbkezem felõl,  

   Míglen vetem a te ellenségeidet a te lábaid alá zsámolyul.  

   Dávid azért Urának mondja õt, mimódon fia tehát néki?  

   És az egész nép hallására monda az õ tanítványainak:  

   Oltalmazzátok meg magatokat az írástudóktól, kik hosszú köntösökben akarnak járni, és szeretik a piaczokon való köszöntéseket, és a gyülekezetekben az elsõ ûlést, és a lakomákon a fõhelyeket;  

   Kik az özvegyeknek házát felemésztik, és színbõl hosszan imádkoznak; ezek súlyosabb ítélet alá esnek.