Chapter 4

   Amint azért megtudta az Úr, hogy a farizeusok meghallották, hogy Jézus több tanítványt szerez és keresztel, mint János,  

   (Jóllehet Jézus maga nem keresztelt, hanem a tanítványai,)  

   Elhagyá Júdeát és elméne ismét Galileába.  

   Samárián kell vala pedig általmennie.  

   Megy vala azért Samáriának Sikár nevû városába, annak a teleknek szomszédjába, a melyet Jákób adott vala az õ fiának, Józsefnek.  

   Ott vala pedig a Jákób forrása. Jézus azért, az utazástól elfáradva, azonmód leüle a forráshoz. Mintegy hat óra vala.  

   Jöve egy samáriabeli asszony vizet meríteni; monda néki Jézus: Adj innom!  

   Az õ tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek.  

   Monda azért néki a samáriai asszony: Hogy kérhetsz inni zsidó létedre én tõlem, a ki samáriai asszony vagyok?! Mert a zsidók nem barátkoznak a samáriaiakkal.  

   Felele Jézus és monda néki: Ha ismernéd az Isten ajándékát, és [hogy] ki az, a ki ezt mondja néked: Adj innom!; te kérted volna õt, és adott volna néked élõ vizet.  

   Monda néki az asszony: Uram, nincs mivel merítened, és a kút mély: hol vennéd tehát az élõ vizet?  

   Avagy nagyobb vagy-é te a mi atyánknál, Jákóbnál, a ki nékünk adta ezt a kutat, és ebbõl ivott õ is, a fiai is és jószága is?  

   Felele Jézus és monda néki: Mindaz, a ki ebbõl a vízbõl iszik, ismét megszomjúhozik:  

   Valaki pedig abból a vízbõl iszik, a melyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, a melyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz õ benne.  

   Monda néki az asszony: Uram, add nékem azt a vizet, hogy meg ne szomjúhozzam, és ne jõjjek ide meríteni!  

   Monda néki Jézus: Menj el, hívd a férjedet, és jõjj ide!  

   Felele az asszony és monda: Nincs férjem. Monda néki Jézus: Jól mondád, hogy: Nincs férjem;  

   Mert öt férjed volt, és a mostani nem férjed: ezt igazán mondtad.  

   Monda néki az asszony: Uram, látom, hogy te próféta vagy.  

   A mi atyáink ezen a hegyen imádkoztak; és ti azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van az a hely, a hol imádkozni kell.  

   Monda néki Jézus: Asszony, hidd el nékem, hogy eljõ az óra, a mikor sem nem ezen a hegyen, sem nem Jeruzsálemben imádjátok az Atyát.  

   Ti azt imádjátok, a mit nem ismertek; mi azt imádjuk, a mit ismerünk: mert az idvesség a zsidók közül támadt.  

   De eljõ az óra, és az most vagyon, amikor az igazi imádók lélekben, és igazságban imádják az Atyát: mert az Atya is ilyeneket keres, az õ imádóiul.  

   Az Isten lélek: és a kik õt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják.  

   Monda néki az asszony: Tudom, hogy Messiás jõ (a ki Krisztusnak mondatik); mikor az eljõ, megjelent nékünk mindent.  

   Monda néki Jézus: Én vagyok az, a ki veled beszélek.  

   Eközben megjövének az õ tanítványai; és csodálkozának, hogy asszonnyal beszélt; mindazáltal egyik sem mondá: Mit keresel? vagy: Mit beszélsz vele?  

   Ott hagyá azért az asszony a vedrét, és elméne a városba, és monda az embereknek:  

   Jertek, lássatok egy embert, a ki megmonda nékem mindent, a mit cselekedtem. Nem ez-é a Krisztus?  

   Kimenének azért a városból, és hozzá menének.  

   Aközben pedig kérék õt a tanítványok, mondván: Mester, egyél!  

   Õ pedig monda nékik: Van nékem eledelem, a mit egyem, a mit ti nem tudtok.  

   Mondának azért a tanítványok egymásnak: Hozott-é néki valaki enni?  

   Monda nékik Jézus: Az én eledelem az, hogy annak akaratját cselekedjem, a ki elküldött engem, és az õ dolgát elvégezzem.  

   Ti nem azt mondjátok-é, hogy még négy hónap és eljõ az aratás? Ímé, mondom néktek: Emeljétek fel szemeiteket, és lássátok meg a tájékokat, hogy már fehérek az aratásra.  

   És a ki arat, jutalmat nyer, és az örök életre gyümölcsöt gyûjt; hogy mind a vetõ, mind az arató együtt örvendezzen.  

   Mert ebben az a mondás igaz, hogy más a vetõ, más az arató.  

   Én annak az aratására küldtelek titeket, a mit nem ti munkáltatok; mások munkálták, és ti a mások munkájába állottatok.  

   Abból a városból pedig sokan hivének benne a Samaritánusok közül annak az asszonynak beszédéért, a ki bizonyságot tett vala, hogy: Mindent megmondott nékem, a mit cselekedtem.  

   A mint azért oda mentek hozzá a Samaritánusok, kérék õt, hogy maradjon náluk; és ott marada két napig.  

   És sokkal többen hivének a maga beszédéért,  

   És azt mondják vala az asszonynak, hogy: Nem a te beszédedért hiszünk immár: mert magunk hallottuk, és tudjuk, hogy bizonnyal ez a világ idvezítõje, a Krisztus.  

   Két nap mulva pedig kiméne onnét, és elméne Galileába.  

   Mert Jézus maga tett bizonyságot arról, hogy a prófétának nincs tisztessége a maga hazájában.  

   Mikor azért beméne Galileába, befogadták õt a Galileabeliek, mivelhogy látták vala mindazt, a mit Jeruzsálemben cselekedett az ünnepen; mert õk is elmentek vala az ünnepre.  

   Ismét a galileai Kánába méne azért Jézus, a hol a vizet borrá változtatta. És volt Kapernaumban egy királyi ember, a kinek a fia beteg vala.  

   Mikor ez meghallá, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett, hozzá méne és kéré õt, hogy menjen el és gyógyítsa meg az õ fiát; mert halálán vala.  

   Monda azért néki Jézus: Ha jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.  

   Monda néki a királyi ember: Uram, jõjj, mielõtt a gyermekem meghal.  

   Monda néki Jézus: Menj el, a te fiad él. És hitt az ember a szónak, a mit Jézus mondott néki, és elment.  

   A mint pedig már megy vala, elébe jövének az õ szolgái, és hírt hozának néki, mondván, hogy: A te fiad él.  

   Megtudakozá azért tõlük az órát, a melyben megkönnyebbedett vala; és mondának néki: Tegnap hét órakor hagyta el õt a láz;  

   Megérté azért az atya, hogy abban az órában, a melyben azt mondá néki a Jézus, hogy: a te fiad él. És hitt õ, és az õ egész háza népe.  

   Ezt ismét második jel gyanánt tevé Jézus, mikor Júdeából Galileába ment.